Kedves Végzős Kollégistáink!

Szeretettel gondolok Rátok ebben a vészterhes, szürreális helyzetben, ami egy időre nagyon hirtelen megváltoztatta mindannyiunk életét! Őszintén remélem, valamennyien egészségesek vagytok, és azok is maradtok a szüleitekkel, a nagyszüleitekkel, a testvéreitekkel, a rokonaitokkal, a szerelmetekkel és a barátaitokkal együtt!

Ugyanakkor elérkeztünk a ballagások időszakához. Természetesen a koronavírus ezt is felülírja. Az alkalomhoz illően, személyesen – bármennyire rossz érzés is – nem tudunk elbúcsúzni egymástól, ezért engedjétek meg nekem, hogy a kollégáim nevében is megosszak Veletek néhány gondolatot! Mondanivalómból pedig, csak azért is, tudatosan kizárnám a járvány fenyegetését. Ezt még megtehetem.

Hosszú évek óta veszek már részt ballagásokon. Szinte minden alkalommal az volt a benyomásom, hogy ilyenkor a ballagó diákok részéről az ünnepi hangulatba mindig vegyül egy kis szomorkás meghatódottság is. Amint kart-karba öltve, a fiatalabbak sorfala között végigvonulnak az iskola, a kollégium folyosóin, néhány szemben meg-megjelenik egy könnycsepp, mások egymás nyakába borulnak, és meghatódottan búcsúzkodnak. Aztán itt vagyunk mi idősebbek, akik közben büszkén szoktuk figyelni a ballagókat, és nem nagyon szomorkodunk…

Tudjátok, ennek éppen fordítva kellene lennie, de néha furcsa dolgokat produkál az emberi lélek!

Benneteket tisztán, várakozásokkal teli örömnek kellene eltölteni, hiszen ez az iskolai, kollégiumi évek vége, a záróvizsgák, az érettségik, a képesítések kézhezvételének időszaka Nektek a jövő kezdetét jelenti! Remélhetőleg egy sikeres, szép jövő kezdetét, melyben a siker záloga – a tudás – már a Ti kezetekben van, e zálog beváltására pedig tisztességgel felkészültetek… Nekünk, idősebbeknek meg lenne némi okunk szomorkodásra, hiszen ez az időszak – számunkra – minden évben már az idő megváltoztathatatlan múlását is jelzi. Ám mégsem szomorkodunk. Ennek egyik oka, hogy az évek során talán hozzá edződtünk a pillanathoz, de mégsem ez a meghatározó. A valódi ok az, hogy az idő múlása helyett, inkább arra gondolunk:

„Lám, ismét eltelt egy év, és ismét bebizonyosodott, hogy az előző időszakban is volt értelme a munkánknak. Megtettük kötelességünket. Felnőtt egy új korosztály, ismét van kiért drukkolnunk, ismét büszkék lehetünk, mert – hál’ istennek – van kikre büszkének lennünk!”

Nem szomorkodunk tehát, hanem érdeklődéssel figyeljük a sorsotokat, ameddig tehetjük, ameddig kapunk információkat Rólatok.

Ti pedig, most valószínűleg azt érzitek, hogy valami megmásíthatatlanul véget ért. Ki kell szakadni a korábbi években megszokott környezetből, el kell válni a barátoktól, a kollégiumi szobatársaktól, a fiatalabbaktól és a tanáraitoktól úgy az iskolában, mint a kollégiumban. Ez valóban adhat csalóka okot némi borús hangulatra. Ám elárulom a nagy titkot, amit Ti még nem tapasztalhattatok meg, mi idősebbek meg már tudunk. Az igaz barátságok általában soha nem szűnnek meg, végigkísérik az ember egész életét, főleg ha teszünk is ezért valamit. Igaz, hogy a felszínes kapcsolatok idővel elhalványulhatnak, de az elmélyült barátságok még akkor is kitartanak, ha távolra sodorja egymástól az élet az érintetteket. Időről-időre lesznek ugyanis olyan csomópontok az életpályátokon, ahol összefuthattok, és akkor a megkezdett beszélgetések ott folytatódnak, ahol most abbamaradnak…

A kollégium ajtaja pedig mindig nyitva áll előttetek! Bármikor betérhettek egy látogatásra, sőt kérem is, hogy ez így legyen és kérem, hogy hallassatok magatokról, mert érdeklődéssel várjuk a Rólatok szóló híreket!

Nem érdemes tehát búslakodni, inkább éljétek meg örömmel, vidáman ezt a szép időszakot, mert elérkezett ez is!

Felnőttetek, lassan befejezitek eddigi tanulmányaitokat. Ehhez gratulálok Nektek, az utolsó próbatételekhez pedig sok sikert kívánok!

Mostanában gyakorta hallhattátok, hogy lassan lezárul eddigi pályafutásotok egy nagyon fontos fejezete. Ilyenkor szokás visszatekinteni egy kicsit a múltra, felidézni a korábbi kellemes, szép pillanatokat és talán a kevésbé szépeket is. Utóbbiakhoz csak annyit fűznék: igaz a bölcselet, miszerint az idő mindent megszépít. Később az iskolai, kollégiumi évekről összességében remélhetőleg csak egy kedves emlékkép marad. Most azonban nem is erről szeretnék beszélni. Egyrészt azért nem, mert véleményem szerint a múltidézésre ráértek néhány évtized elteltével, másrészt azért, mert az elmúlt időszaknál sokkal izgalmasabb az előttetek álló jövő! Ez a jövő pedig komoly változásokat tartogat a számotokra.

Lesz közöttetek olyan, aki egyetemen, főiskolán folytatja tanulmányait. Lesz, aki a most megszerzett képesítését fejleszti tovább, tudását emeli magasabb szintre és lesz olyan is, aki már most bekapcsolódik a munka világába. Vannak köztetek, akik még maradnak egy ideig a kollégiumunkban, mert úgy döntöttek, hogy a megszokott szolnoki iskolarendszeren belül bővítik eddig megszerzett tudásukat. Nekik is gratulálunk, és szeptemberben szeretettel várjuk vissza őket!

Akár így, akár úgy, egy valami végig fogja kísérni a pályátokat. Ez pedig az időről-időre visszatérő tanulás, önképzés, önfejlesztés szükségessége, hiszen valamennyien életünk végéig tanulunk. Na, nem feltétlenül iskolarendszerben, tanórai keretek között, van ennek számtalan más módja is. Minden életpályaszakasz hoz valami újat, valami speciálisat, de lehet, hogy éppen a karrierünk érdekében kezdünk el ismét tanulni. Sorolhatnék erre számos példát, akár a magánélet területéről is.

Azt tanácsolom, ne idegenkedjetek az élethosszig tartó tanulás gondolatától! Használjátok ki a kínálkozó lehetőségeket, ragadjátok meg az alkalmat az önfejlesztésre, az önképzésre, mert egy mély igazságot rejtő közhellyel élve: a tudás az, ami a sajátunk, a tudás az, amit senki nem vehet el tőlünk és a tudás a sikereink egyik legfontosabb záloga. A tanulás tehát, az állandóságot képviseli életünkben.

Lesz azonban olyan dolog is, ami mostantól végérvényesen megváltozik. Van egy jó hírem azok számára, akik a napokban befejezik kollégiumi pályafutásukat. Nem lesz több korai ébresztő, meg korai villanyoltás, nem kell kukát cipelni, nem kell kimenőfüzetet vezetni. Nem lesz több kötelező kollégiumi foglalkozás, és nem fognak a kollégáim zsörtölődni veletek, ha reggel (természetesen) véletlenül az asztalon maradt a száraz kenyér, a mosatlan edény, vagy a csirkecsont. A kevésbé jó hír az, hogy a korábbi években az iskolával, a szüleitekkel karöltve elég sok mindenért mi vállaltunk felelősséget veletek kapcsolatban. Mostantól nektek kell vállalni a felelősséget önmagatokért! Ehhez pedig kell egy kis gyakorlat, és oda kell figyelni minden cselekedetetekre. Eddig egy viszonylag zárt közegben éltetek. A figyelmetek, az érdeklődésetek is javarészt e zárt közeg belseje felé irányult. Kezdetben a család, később az iskolák és a kollégium vont körétek egy láthatatlan burkot, melyben megmondták, hogy mi a dolgotok, meghatározták a feladataitokat és azokat az elvárásokat, amelyeknek meg kellett felelnetek. Megmondták, miként kell viselkednetek, miközben hozzátok hasonló korú, gondolkodású fiatalok vettek körül benneteket. Ez a kortárscsoport határozta meg a „trendit”, befolyásolta a gondolkodásotokat, a véleményeteket és néha az érzelmeiteket is. Mostantól másképp lesz. A zárt közeg lassan szertefoszlik. Egyre kevésbé fogják mások egyengetni az utatokat, egyre több önálló döntési helyzettel, választási lehetőséggel, önállóan megoldandó problémával fogjátok szembe találni magatokat, miközben szétszéled a kortárs csoport is, hiszen mindenki a saját útjára lép. Persze ezután is emberek vesznek majd körül benneteket, de ez egy korban, gondolkodásban, képzettségben és kapcsolatrendszerében eltérő közösség lesz, amelybe be kell illeszkednetek. Röviden úgy fogalmazhatnék, hogy hirtelen ki fog tágulni a világ körülöttetek, és ebben a táguló világban kell feltalálnotok magatokat. Azt tanácsolnám, kezdjétek azzal, hogy az eddig a zárt közeg belseje felé irányuló figyelmeteket, érdeklődéseteket irányítsátok a külvilág felé! Szokjátok meg, hogy nap, mint nap tájékozódtok a világ dolgairól, figyeljétek a körülöttetek zajló eseményeket és történéseket. Ez nagyon hasznos támpontokat jelenthet a helyes döntéseitek meghozatalához.

Szokás ilyenkor mindenféle jó tanáccsal, jó kívánsággal ellátni a végzős diákokat. Belegondoltam, hogy a kollégáimmal együtt annyi minden jót szeretnénk kívánni, tanácsolni Nektek a jövőt illetően, hogy ha belefognék a lista felsorolásába, nem győznétek végig olvasni… Éppen ezért most csak egyetlen dolgot kívánunk nektek tiszta szívvel, mégpedig egy jó adag bölcsességet! A bölcs ember ugyanis jó eséllyel tud megküzdeni azokkal a nehézségekkel, akadályokkal, problémákkal, amelyek szembejönnek vele az életben, és jó eséllyel képes megteremteni a legtöbb olyan feltételt, alkotóelemet, amelyek egy sikeres és boldog életpályához szükségesek…

Nem szeretnék tanácsokat osztogatni, javaslatokat megfogalmazni, csupán egy kérést intéznék hozzátok:

Próbáljatok meg nem sodródni az élettel, próbáljátok meg okosan, ügyesen átgondoltan, célokat megfogalmazva, a célok elérésének eltökélt szándékával kézbe venni a saját sorsotok irányítását, és akkor meglátjátok minden rendben lesz!

Végül még egy apróságra szeretnék kitérni, amire – úgy érzem – nem fektettünk elég hangsúlyt a kollégiumi évek alatt.

A legtöbb embernek van egy egyedi érdeklődési köre, olyan elfoglaltsága, tevékenysége, amely közel áll a szívéhez, amiben örömét leli. Van, aki sportol, van, akit a zene köt le, mások olvasnak, kertészkednek, vagy a természetet járják és ez nagyon hasznos dolog! Azt javaslom, hogy akinek nincsen hobbija, az próbáljon találni magának ilyen elfoglaltságot. Próbáljatok felépíteni a hobbi köré egy kis személyes szférát, amelyből szükség esetén ki lehet rekeszteni a napi gondokat, amibe vissza lehet húzódni egy kicsit, ami kikapcsolódást jelent, és örömet okoz, ezáltal segíti a feltöltődést és hozzájárul a kiegyensúlyozott élethez! Én az tapasztaltam a baráti körömben, hogy azok az emberek, akiknek nincsen ilyen privát szférájuk, azok jobban küszködnek a napi gondokkal, rájuk telepszik a munka világa, a stressz, a monotónia, és nem eléggé kiegyensúlyozott az életük.

Én ezekkel az egyszerű gondolatokkal zárnám az elmúlt időszakot.

Gyerekek! Tiszta szívvel drukkolunk Nektek! A kollégáim nevében is kívánok nagyon sikeres és boldog életpályát!

Csaba bácsi